Barion Pixel

Levendula műhely

Tisztítás a természet erejével.

Elsősorban mosodánk számára termesztünk levendulát, amit feldolgozás után többféle formában is felhasználunk.

Levendula olaj

Levendula olaj

A kereskedelmi termesztésben főleg az illóolajáért termesztik, aminek fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása ismert. Illatanyagként a kozmetikai iparban hasznosítják.

A közönséges levendulából nyert illóolaj édeskés illatú; kenőcsök, krémek, parfümök alkotórésze. A hibrid levendula (Lavandula × intermedia) illóolaja hasonló, de kevésbé édes illatú, annak következtében, hogy magasabb a terpén (azon belül kámfor) tartalma. A hibrid levendulát bizonyos helyeken előnyben részesítik nagyobb virága és könnyebb betakaríthatósága miatt, annak ellenére, hogy illóolaját egyesek kissé gyengébb minőségűnek tartják.

Levendulavíz,

avagy 100%-os tisztaságú aromavíz

Hogyan keletkezik???

Az illóolajok nagy része lepárlással készül: vagyis vízgőzt eresztenek a különböző növényi részekre, virágokra, levelekre.

A forró gőz kioldja a növényekből az aromát, majd amikor kis csöveken elkezdik lehűteni a vizet, fokozatosan szétválik a víz és az illóolaj.

Levendulavíz

Ez a víz – ami így melléktermék – megtelik a gyógynövény értékes hatóanyagaival, de sokkal gyengédebb, mint az illóolaj. Mindenki használhatja, de legfőképpen babáknak, gyerekeknek és a nagyon érzékeny bőrű felnőtteknek ajánlott. Ugyanúgy lehet párologtatni is, mint az illóolajat. Csecsemők számára inkább ezt érdemes akár bőrápolásra használni, akár az illóolaj párologtatóba tenni.

Ugyanúgy, ahogy a levendula illóolaj – nyugtat, hűsít, regenerál, tisztít, gyulladáscsökkentő hatású, gyógyítja a különböző sérüléseket és nem csípi azokat (pl. seblemosóként is tökéletes, így kiváló ápolószere a piros, gyulladt babapopsinak) kívül-belül. A babáknak egyébként is ajánlott popsitörlésre.

Erősíti a sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatást, ha ilyenkor ivókúrában is alkalmazzuk. Ehhez keverjünk másfél liter vízbe 10 ml aromavizet és ebből 3 hétig minden nap iszogassuk meg egy kis pohárnyit, majd tartsunk egy hét szünetet és ismételjük meg még kétszer.

Minden bőrtípusra ajánlott, érdemes pl. naponta többször áttörölni vele az arcot. Vagy bármilyen krémhez, samponhoz, tusfürdőhöz is hozzáadható. Hajmosás után a fejbőrbe is masszírozható.

Hűsít leégés után, rovarcsípésnél enyhíti, megszünteti a viszketést vagy csak a meleget elviselhetőbbé teszi testpermetként.

Sminklemosóként, arclemosóként, borotválkozás után is használható.

Csecsemők megnyugtatására érdemes a kiskád fürdővizébe keverni 5 ml-t, vagy illóolaj párologtatóban párologtatni (ez utóbbi esetben egyben levegőfertőtlenítő hatása is van. De nem csak csecsemők használhatják a fürdővízben. 🙂

Légfrissítőként is kiváló, főleg ha van benne pár csepp olaj is, ilyenkor használat előtt fel kell rázni. Egyébként bármelyik funkciója használható úgy is, hogy van benne pár csepp levendulaolaj, finomabb lesz az illata, ha valakinek nem jön be a gyógynövényes illat.

Éjszakára a párna is befújható vele alvás előtt, ha az olajat töménynek találja valaki.

Shopping Cart